"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."

Ez, a sokak által csak népénekként ismert vers az elfeledett, agyonhallgatott Mentes Mihály pap-költő szerzeménye, aki 1891-ben született Süttör községben (Sopron megye) és 1961-ben halt meg. A győri bencés gimnáziumban tanult és itt írta első verseit. Papi szolgálatát is Győrben végezte. A két háború közötti időben hat kötetben jelentek meg versei a Szent István Társulat kiadásában, amelyekhez csak keveseknek sikerült hozzájutni, a kiadott mennyiség hamar elfogyott. A Szent vagy, Uram katolikus énektárban megtalálható két verse népének szövegeként - "Kezdődik az ének" és "Isten hazánkért" kezdettel -, amelyeket katolikus templomokban gyakran énekelnek. Ezeken felfedezhetők a kor stílusjegyei, valamint teológia- és történelemszemlélete, ugyanakkor szövegszinten nyitottak arra, hogy saját korunk is belefűzze imádságát, valamint a történelemről és annak Uráról alkotott képét.
A dallam forrása Náray György (1645-1699) katolikus pap-költő, énekszerző, esztergomi kanonok Lyra Coelestis című énekgyűjteménye.

A magyar szentek himnusza

Isten, hazánkért térdelünk elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be!
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed!

István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát:
Ó, ha csak ezt látnád!

Szent Erzsébetből hős szeretet árad,
Margit imái vezekelve szállnak,
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony!

Ránk, bűnösökre minden verés ránk fér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!

Adás információk:

Archívum: hallgassa meg!

Elhangzott: 2024.11.18. 00:00

Legutóbbi adások:

2024. december 03.
kedd
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. december 02.
hétfő
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. december 01.
vasárnap
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. november 30.
szombat
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. november 29.
péntek
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. november 28.
csütörtök
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. november 27.
szerda
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. november 26.
kedd
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. november 25.
hétfő
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. november 24.
vasárnap
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."


Következő adások:

2024. december 04.
szerda
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. december 05.
csütörtök
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. december 06.
péntek
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. december 07.
szombat
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."
2024. december 08.
vasárnap
0:00
"Isten, hazánkért térdelünk elődbe ..."

Partnereink: