Adás információk:
Archívum: hallgassa meg!
Elhangzott: 2023.12.12. 18:04
A pártállami "államszocializmus" minden demokrácia-felfogással szemben álló "terror-államot" hozott létre, amelynek hatalmi intézményei /bíróság, ügyészség, kormány/ sem voltak függetlenek a Montesquieu-i elvek értelmében sem.
Szerkesztő: Kövér Tamás
Az elhangzottak (beleértve az egykori áldozatok hozzátartozóinak emlékeit kutatókat is) markánsan rá tudtak mutatni, hogy melyek a közös vonások a marxista diktatúrát dicsőítő, és a jelenleg nyugatról érkező, ugyancsak balos gyökerű, a történelmet meghamisítani, átírni, vagy eltörölni törekvő ideológiáknak. Kimondták, hogy az egyház- és családellenesség, a család, a nemzet és a nemzetállam tagadása mentén működnek együtt az LMBTQ+ a woke és a political corrections ideológiák.
A Project 2025 kézikönyve számos módot vázol fel arra, hogy Trump konszolidálja a szövetségi kormány hatalmát. Az egyik ilyen módszer, hogy megváltoztatnák a szövetségi alkalmazottak tízezreinek státusát: a Fehér Ház így azonnali elbocsátással sújthatja őket, ha nem hajtják végre a következő republikánus elnök intézkedéseit.
A tervezet magában foglalja az FBI és az igazságügyi minisztérium átszervezését is, továbbá a műsorszórást szabályozó kommunikációs bizottságot és a különböző trösztellenes és egyéb fogyasztóvédelmi szabályokat a vállalkozásokkal szemben érvényesítő kereskedelmi bizottságot is közvetlen elnöki ellenőrzés alá kívánnák vonni.
2024. május 14. kedd 23:00 |
|
A médiavilág erkölcséről Ukrajna bejelentette, hogy ideiglenesen »részben felfüggeszti« az emberi jogok európai egyezményét.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...
Szerkesztő: Kövér Tamás
------------------------------
Az orosz filozófus, Alekszandr Dugin könyveit a Biden-kormányzat betiltotta az Egyesült Államokban, mert a bennük foglalt gondolatokat túl veszélyesnek tartotta. Ma a nemzetállam az akadály – mondta Dugin −, ezért meg kell szabadulni tőle. Végül a családot is elpusztítják az individualizmus javára, és az utolsó lépés a gender...
Eva Vlaardingerbroek, a fiatal holland politikai kommentátor hölgy beszédet mondott a CPAC Hungaryn. A YouTube gyűlöletbeszédre hivatkozva törölte azt. Hát nem mulatságos, amikor ugyanazok az emberek, akik erodálják nemzeti szuverenitásunkat Brüsszelben -,most azt mondják nekünk, hogy súlyos euró milliárdokat kell költenünk Ukrajna nemzeti szuverenitására?
Most volt a tömegtájékoztatás 58. világnapja. Ferenc pápa már január végén üzenetet adott ki erre az alkalomra. Ebből idézek: semmi, ami az ember elméjéből születik és keze közül kerül ki -, az algoritmusok sem semlegesek... Ezért megelőző jelleggel kell fellépni, etikai szabályozási modelleket javasolva... Elfogadhatatlan, hogy a mesterséges intelligencia használata név nélküli gondolkodáshoz, nem hitelesített adatok összegyűjtéséhez, kollektív szerkesztői felelőtlenséghez vezessen. |
2024. május 14. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről Ukrajna bejelentette, hogy ideiglenesen »részben felfüggeszti« az emberi jogok európai egyezményét.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...Az orosz filozófus, Alekszandr Dugin könyveit a Biden-kormányzat betiltotta az Egyesült Államokban, mert a bennük foglalt gondolatokat túl veszélyesnek tartotta. Ma a nemzetállam az akadály – mondta Dugin −, ezért meg kell szabadulni tőle. Végül a családot is elpusztítják az individualizmus javára, és az utolsó lépés a gender...
Eva Vlaardingerbroek, a fiatal holland politikai kommentátor hölgy beszédet mondott a CPAC Hungaryn. A YouTube gyűlöletbeszédre hivatkozva törölte azt. Hát nem mulatságos, amikor ugyanazok az emberek, akik erodálják nemzeti szuverenitásunkat Brüsszelben -,most azt mondják nekünk, hogy súlyos euró milliárdokat kell költenünk Ukrajna nemzeti szuverenitására?
Most volt a tömegtájékoztatás 58. világnapja. Ferenc pápa már január végén üzenetet adott ki erre az alkalomra. Ebből idézek: semmi, ami az ember elméjéből születik és keze közül kerül ki -, az algoritmusok sem semlegesek... Ezért megelőző jelleggel kell fellépni, etikai szabályozási modelleket javasolva... Elfogadhatatlan, hogy a mesterséges intelligencia használata név nélküli gondolkodáshoz, nem hitelesített adatok összegyűjtéséhez, kollektív szerkesztői felelőtlenséghez vezessen.
|
2024. április 30. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről A legfiatalabbaktól egy kis figyelmet kérve – szeretnék szólni a megbolondulóban lévő világ mára már a történelemből ismert jelenségeiről.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...Franciaország „kész megnyitni a vitát” a nukleáris fegyvereket is magában foglaló európai védelmi politikáról – ezt mondta Emmanuel Macron francia elnök.
Egyre több jel utal arra, hogy Soros György aktivistái állnak a palesztinpárti tüntetések mögött. Az Amerikai Kampány a Palesztinok Jogaiért nevű NGO-nak 2017 óta 300 ezer dollárt fizetett a Nyílt Társadalom Alapítvány, de más szervezetektől is ömlött hozzájuk a támogatás.
Újfasiszta terrorszervezetek online fórumának betiltását kezdeményezte április végén a brit kormány. James Cleverly belügyminiszter kifejtette: a Terrorgram-kollektíva "elvetemült propagandát" terjeszt, és célja, hogy radikalizált fiatalokat terrorcselekmények elkövetésére vegyen rá.
A korábban felmerült deja vu érzést talán megmagyarázza Thürmer Gyula írása. Elhatároztam, hogy nem írok a Magyar Péter-ügyről. A szemétről nem írni kell, hanem eltakarítani. Az utcáról is, a közéletből is. A hetek óta tartó show nem egyéni attrakció.
Valakik pénzelik, színpadot bérelnek, testőröket fizetnek, reklámot csinálnak.
Magyar Péter csak a színész, mint egykor Zelenszkij, de hozza a szerepét.
|
2024. április 16. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről A jövő héten Brüsszelben megrendezendő nemzeti konzervatív konferencia jövője kétségessé vált, miután a házigazda helyszín visszalépett a rendezvénytől.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben... A tervek szerint többek között Orbán Viktor, Suella Braverman volt brit belügyminiszter, Nigel Farage és Eric Zemmour francia politikus is részt vesz a konferencián. A rendezvény egyik partnere, az MCC Brussels közölte, hogy jelenleg alternatív helyszínt keresnek. Frank Füredi, a szervezet ügyvezető igazgatója elítélte a helyszín döntését. Antifák állhatnak a háttérben.
Orbán Viktor, aki a Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnöke, a néhány napja elfogadott migrációs paktumot bírálta, amellyel - a korábbi, egyhangúságot előíró döntések ellenére - Brüsszel most rákényszeríti migránsbarát politikáját a bevándorlást ellenző országokra. Magyarország és Lengyelország már bejelentette, hogy ezt a káros és veszélyes paktumot nem fogja végrehajtani - szögezte le Orbán Viktor.
Márai Sándortól a Reagan elleni merénylet kapcsán, és a hazai kortárs sajtó megjelentetett értékelési kapcsán írt naplóbejegyzéseket idézzük fel a 80-as évekből.
A Dialógus Alapítvány tagjai úgy gondolják, az európai nemzetek közössége jelenleg olyan helyzetben van, amikor éppen az Európai Unió létrejöttének eszméihez, gondolatisághoz, értékeihez kellene visszatérnie. A kereszténydemokrata alapítók elveihez.
|
2024. április 02. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről Veesenmayer 1944. március 19-én, éppen 76 éve a megszálló német csapatokkal tért vissza Magyarországra teljhatalmú birodalmi megbízottként. Ezen a napon, mint azt Alaptörvényünk is megállapítja, Magyarország elvesztette állami önrendelkezését.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...A háború végén az amerikaiaknak adta fel magát. A csökkentették, ám a nürnbergi perben 20 év börtönre ítélték, majd büntetését felére rövidítve - szabadlábra helyezték. Ezt követően Németország képviselője volt az észak-franciaországi Roubaix városában székelő Pennel & Flipo cégnél. Fontosabb szerepet ezután már nem játszott, 1977-es haláláig Darmstadtban élt.
Felidézzük: Márai Sándor a „Hallgatni akartam” című gyűjteményében – ismételten utalva arra, hogy Ausztria bekebelezése a 3. birodalomba veszélyes szomszédságot hozott számunkra – helyzetértékelést írt. A Szigeti Jenő által közzétett „Palackposta Márai Sándortól"c. gyűjteményben ugyancsak helyzetértékelést találunk.
A WEF az egyik legnagyobb veszély. Már a nemzetállamok szöveteibe beépülve próbálja megvalósítani terveit a globalista elit.- jelent meg "Fricz Tamás avatarja" címmel - ebből idézünk. „Bármit megteszünk, hogy Trump ne nyerje meg a választásokat!” – így Alexander Soros. Nos, a davosi elit ennyire barátságos és veszélytelen - írja a szerző.
|
2024. március 19. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről Orbán Viktor élesen fogalmazott egy éles helyzetben - mondta Kiszelly Zoltán a miniszterelnök ünnepi beszédéről. A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint, ha nyugati országok választói is úgy akarják, akkor elkövetkezhet a szuverenista fordulat.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...Orbán Viktor beszéde szólt a múltról, a politikai aktualitásokról is, és a jövőről is. Ezek azért függnek össze, mert olyan választási kampány következik, amelyben a múlt tanulságait levonva a jelen politikai helyzetben kell olyan döntést hozni, amely nem öt évre, hanem jóval több időre befolyásolja majd Európa jövőjét.
Jakab Péter próbált nagyot mondani a nemzeti ünnepen -, ez nem jött össze. Donáth Anna szerint „üres magyarkodás, kocsmai kardcsörtetés” volt Orbán Viktor ünnepi beszéde.
A politikai beszédek után ezúttal Márai Sándor a „Panaszkönyv” című, a „Medvetánc”-cal egy kötetben kiadott tárcanovelláiból idézem fel Az Isten és az ördög című tárcanovellát.
Óriási a baj Németországban – már a melegek is a „szélsőjobboldali” AfD-re szavaznak!
Sőt, a baj csőstül jön: nemcsak a Zöldek népszerűsége csökken, de még az érzékenyítő iskolai LMBTQ-foglalkozásoké is.
Bár az amerikaiak továbbra is nagyrészt támogatják az LMBTQ-mozgalmat -, a támogatás csökkenése „figyelmeztető jel” – hívta fel a figyelmet Melissa Deckman, a PRRI vezérigazgatója.
|
2024. március 05. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről Önmagában a szólásszabadság jogi védelme nem képes megteremteni a színvonalas közbeszédet, de az is igaz, hogy a mai nyilvánosság környezetében egyértelművé vált, hogy a társadalmi normák nem közmegegyezésen alapulnak, hanem azon múlik, ki hangosabb.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...A Századvég Alapítvány Van-e még szólásszabadság című konferenciáján az NMHH elnöke arról is szólt, hogy a jog és a valóság az esetek nagy részében eltér egymástól. Lényegében 200 éve is azt gondolták az emberek, hogy a szabad szólás fontos. Koltay szerint ez ma is aktuális, elengedhetetlen. Érdemes ezért a célért lépéseket tenni.
Brüsszel saját cenzúrarendszer kiépítésébe fogott, és megbízhatónak nevezett NGO-hálózatok végeznék a tényellenőrzést, amely alapján Brüsszel tudná korlátozni a véleményszabadságot az interneten - mondta el Fűrész Gábor, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnöke.
„A mesterséges intelligencia legnagyobb újdonsága az, hogy emberi nyelven lehet a géppel kommunikálni” – magyarázta el a promptolás, azaz a gép instruálásának lényegét Veszelszki Ágnes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető docense, a Médiatudományi Intézet kutatásvezető-helyettese. „Ha mindenki lehet alkotó, akkor ki a művész? Mi a mesterséges intelligencia: a művész vászna, festéke, ecsetje – netán ő maga a művész?” – tette fel a kérdést a beszélgetés résztvevőinek Aczél Petra.
|
2024. február 20. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről A kommunizmus nemcsak a múlt része, ma is fel-felbukkan, ezt kell nekünk megakadályoznunk – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...A Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung "Párhuzamos valóságok" címmel megrendezett 26. konferenciáján Rétvári Bence felidézte: a Kommunista kiáltvány szerint a kommunisták a céljukat minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetik el. Kifejtette: a kommunisták tehát az erőszakot elfogadhatónak tartják. Azért erőszakosak, mert nincs társadalmi többségük, s az emberek érdekeivel ellentétesen cselekszenek.
Márai Sándor, aki 1948-ban elment az Andrássy úton a mai Terror Háza múzeum épülete előtt, megállapította, hogy az egykori nyilasházba beköltözött ávósokat ugyanazok a verőemberek szolgálják ki, akik a nyilasokat is.
A legszorosabb kapcsolatban a múlttal az antifasiszta álláspont erőszakos hirdetése áll. Antifa. A „fasiszta” egyben revizionista, nacionalista, soviniszta, elnyomó, klerikális, antiszemita, később rasszista, még később szexista, homofób. Egyeseknél már fehér, heteroszexuális. Hamarosan azonban ezek a részletek sem számítottak: a bélyeget bárkinek a homlokára rá lehetett sütni, akár azéra is, aki aktívan részt vett az antifasiszta ellenállásban, de nem volt kommunista - mutatott rá elemzésében Szerencsés Károly. Egészen primitív, de primitívségében van valami ijesztő, az a mód, ahogy egy ilyen partizán kommandó garázdálkodott Budapest utcáin tavaly februárban.
|
2024. február 06. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről Orbán Viktor miniszterelnök a francia Le Pointnak adott terjedelmes interjút
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...A miniszterelnök nézete szerint „először is nem tudjuk, mi lesz a következő három-négy hónapban Ukrajnában”, másodrészt nem tudjuk, hogy „az amerikaiak részt vesznek-e a játékban, akár most, akár a novemberi amerikai választások után”, harmadrészt nem világos a számára, milyen számítások alapján jött ki épp ötvenmilliárd euró. Negyedrészt pedig öt hónap múlva választ Európa, s teljesen figyelmen kívül hagyná az európaiak döntését, ha ma négy évre előre egy óriási összeget különítene el Ukrajna számára az EU. Ez utóbbi „a fő érv, legalábbis egy demokrata számára” – hangsúlyozta Orbán, aki szerint nem lehet ilyen döntést hozni, ha az európai unió jogállamon alapuló demokratikus közösségként kíván viselkedni.
Márai Sándor Naplójából 1984-ből felidézzük a Regan - Mondale elnökjelölti vitát, és az Amnesty International egykori kiadványáról írottakat...
Wesley Clark tábornoktól, az Action for Democracy kuratóriumi tagjától egy eltorzított hangú kérdező arról érdeklődik, sok olyan amerikai van-e, akik támogatják a magyarországi ellenzéket, és hogy ez bevett gyakorlat-e. „Nem annyian, mint szeretném. Úgy mint George, senki” – mondja Wesley Clark, Sorosra utalva. Az Action for Democracy vezetése bevallotta: Soros György adta a dollármilliókat a magyar baloldalnak – idézi a Mandiner.
|
2024. január 23. kedd 18:04 |
|
A médiavilág erkölcséről Egyértelmű, hogy erőszakos Soros-hatalomátvétel történt Lengyelországban
Szerkesztő: Kövér Tamás » bővebben...Az új irányelvek célja valójában az, hogy az igazságügyi miniszter jelezze, hogyan kell dönteniük. De talán a legfontosabb az új kormány számára az a kísérlet, hogy a lengyel elnök által 2018 után törvényesen kinevezett bírákat eltávolítsák a bíráskodásból...
Márai Sándor 1984-es naplóbejegyzéseiben Károlyi Mihály úttévesztése kapcsán - Krúdy kortárs könyvét dícséri, és eligazít abban is: miként lesz a szamizdatból is "őfelsége ellenzéke"..
Él-e Komárom szelleme? – tette fel a kérdést Kovács Erik az mkdsz.hu honlapon. Ennek kapcsán rámutatott: az autonómiaigény az elszakadásnak nem az előszobája, hanem az alternatívája...
|