 |
|
 |
2009.05.13. Labdarúgó vándorkupa Nagy Gáspár emlékére
 Nagy Gáspár Kossuth díjas költő, szerkesztőség-vezető emlékét sokan, sokféleképpen őrizzük. A Magyar Katolikus Rádió sok műsorban CD-n és könyvben is emlékezik rá, de itt maradt ő nemcsak a gyönyörű verseiben, gondolataival, hanem mint sportember, sporttárs, a focit kedvelő, a labdáért rajongó játszótársként is.
Nagy Gáspár a ki kicsoda albumban hobbyjaként a Fradit és a kispályás focit jelölte meg a kérdőíven. Valóban sokat futballozott, akár az írókkal Szigligeten, a budakeszi barátaival, de vidáman húzta fel új csukáját a Katolikus Rádió fiatal csapatában is. Ma is sokat gondolok rá, ahogy bordó pólójában fut, küzd a labdáért, örül a gólnak és fogja a fejét egy-egy kihagyott helyzet után.
Velünk játszott Gáspár utoljára, április 24. volt 2006-ban. A fasori Evangélikus Gimnázium udvarán rúgtuk a bőrt. Sok feladata miatt gondterheltnek látszott, mondtam neki, hogy jöjjön focizni, a szellemi túlterheltségen biztos segít egy kis mozgás. Nem láttam, hogy beteg, pedig észre vehettem volna, hogy szokásával ellentétben inkább a kapuban állt. Néhány héttel később a kórházból a műtétje után küldte az üzeneteket, s közben a szomszédos Fradi meccs hangja hallatszott be a betegszobájába. A fociról mindig szívesen beszélt, a világbajnokság meccsei alatt talán még a betegségét is elfelejtette egy kicsit. Fülemben cseng jellegzetes, kicsit fátyolos hangja: Balázskám valóra vált az álmod, győztek az olaszok.
Tavaly úgy döntöttünk, hogy lakhelyén, Budakeszin kispályás focitornával emlékezünk rá. Vándorkupát csináltattunk, meghívókat küldtünk, a budakesziek bográcsgulyást főztek, fociztunk, győztest avattunk, és közben emlékeztünk.
Nagy Gáspárra, a költőre, a barátra, a pannonhalmi öregdiákra, Bérbaltavár szülöttjére, a budakeszi polgárra, munkatársra és nem utolsó, hanem inkább elsősorban Nagy Gazsira, a szenvedélyes focistára. Idén még többen jöttek, Bérbaltavár és Nagytilaj egyesült csapata Gazsifalva néven focizott, küzdött rádiónk csapata is, de újra a budakesziek kezébe került a Nagy Gáspár vándorkupa. Végig éreztük azt, amit Nagy Áron - Gáspár fia és a torna fővédnöke - fogalmazott meg: ”minden csapat számolhatott plusz egy fővel” - Gáspárral.
Rátkai Balázs
Szerkesztő
Magyar Katolikus Rádió |
|
|
|
 |