 |
|
 |
2009.05.04. Emlékünnepség Nagy Gáspár születésének 60. évfordulóján
 Nagy Gáspár ezer szállal kötődött a vasi hegyháthoz, Bérbaltavárhoz, ahol 60 évvel ezelőtt megszületett, és Nagytilajhoz is, ahol alig két esztendeje eltemették. A költőt hazai és nemzetközi elismertsége mellett szűkebb pátriájában is szeretet és tisztelet, közmegbecsülés övezte. Emlékét és életművét szeretnék méltó módon megőrizni az utókor számára, a város képviselő-testülete ezért döntött úgy, hogy a 2006-ban több mint 500 millió forintos költséggel teljesen megújított művelődési központ a költő nevét viselje - emelte ki köszöntőjében Németh Zsolt, Vasvár polgármestere.
A névadó ünnepségen Blaskó Péter színművész tolmácsolásában elhangzott Nagy Gáspár több költeménye, valamint Monostori Imre irodalomtörténész, a Nagy Gáspár Alapítvány kuratóriumának elnöke méltatta a költőt.
A névadó ünnepség keretében adták át szombaton az Életünk című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szerkesztősége által alapított, a költőről elnevezett díjat is, amelyet idén Kulin Ferenc irodalomtörténész vehetett át.
A költő családja, barátai és tisztelői mellett Rádiónk munkatársai is részt vettek a megemlékezésen.
MTI
-----------------------------
A Nagy Gáspár Alapítvány emlékház kialakítását tervezi Nagy Gáspár bérbaltavári szülőházában, amelyben emléket kíván állítani szerkesztői (HITEL folyóirat) és közéleti (Bethlen Gábor Alapítvány) munkásságának. Az emlékházat kulturális központként, irodalmi táborok színhelyeként kívánja működtetni. Az Alapítvány ezzel szeretné megőrizni és továbbvinni Nagy Gáspár költő, író, folyóirat- és rádiós szerkesztőnek a magyarság hagyományaihoz, a kereszténység örök értékeihez szorosan kötődő életművének szellemiségét. Az Alapítvány célja, hogy az életmű a nemzeti kultúra szerves részévé, annak eleven hagyományává váljon. Emellett támogatni és ösztönözni kívánja azokat a törekvéseket, melyek a magyar nép történelem során felhalmozott értékeit tudatosítják, őrzik és gyarapítják.
Az Alapítvány közhasznú minősítéssel rendelkezik.
BANKSZÁMLASZÁMA: 10918001-00000086-00100014
Kérjük, támogassa az Alapítvány céljait!
Kérjük, adja meg nevét és címét az alábbi elérhetőségeken, és a felajánláshoz csekket küldünk:
Nagy Gáspár Alapítvány 2092. Budakeszi, Felkeszi u. 17.,
vagy a bela.petrik@t-online.hu e-mail címen.
Köszönettel: Nagy Gáspár Alapítvány
www.nagygaspar.hu |
|
|
|
 |